A községről
Pakstól nyugat-északnyugatra 15 km-re, Simontornyától 12 km-re délkeletre található.
Megközelíthető a Szekszárdot Székesfehérvárral összekötő 63-as főúton.
Történelmi feljegyzések szerint a Tolna megye északi határán fekvő Bikács község és környéke, vagyis a Sió és a Sárvíz medre, a mai Mezőföld vidéke már jóval a honfoglalás előtti évszázadokban létezett.
Az őskori népek által otthagyott és megmaradt tárgyak, leletek után kutatva Wosinsky Mór, Tolna megye nagyhírű archeológusa az 1890-es években az akkor még meglevő külső majornál, a mára már megszűnt vasútállomás és a Sárvíz-csatorna közötti Marhaállás dűlő két dombján ásatásokat folytatott, ahol a kisebbik dombon többek között ujjnyi vastag szemcsés anyagú edénytöredéket, egy őrlőkövet és egy jáspis (féldrágakő) pengét talált. Később római kori, szürke edénytöredékeket, vastagabroncsos, vagy lelapított és karcolatokkal díszített edényperemeket és római mázas edénytöredéket is találtak.
A jelzett hely nagyobbik dombján folyt ásatások alkalmával emberi csontváz mellett egy korongon készült nagyon jellemző kelta edényt és vaskarikát talált. A régész szerint nagyon valószínű, hogy egy nagy kiterjedésű kelta sírmező van a helyen. Bikácsról a Nemzeti Múzeumba került egy bronzból készült korongos csákány is, melyet a Vajta felőli akkori Felső legelőn találtak. Ezen kívül egy rézvéső, egy bronzkarperec töredéke, egy bronzból készült csüngődísz is előkerült. Továbbá Bikácsról egy honfoglalás, illetve egy népvándorlás-kori vaskengyel is került a Nemzeti Múzeumba.
Az Újrét dűlő külső végén, mely az előbb említett marhaállási dombok nyúlványa, még az 1930-as években – vagy talán még ma is – különböző régi pénzérméket lehetett találni, melyek ugyancsak a Gordianus – féle római pénzhez tartoztak. A falutól északnyugatra elterülő községi–rét szélén emelkedő homokdomb oldalán – ahonnan régebben az építkezésekhez szükséges homokot szokták kitermelni – sok, állítólag a szabadságharcból származó emberi csontvázat, koponyát stb. vettek észre. A földből előkerült és felsorolt tárgyak, leletek bizonyítják, hogy Bikács és környéke már az őskorban is lakott terület volt.
Az írott források azt mutatják, hogy a községet 1147-ben már hivatalosan feljegyezték. Bikács a törökök kiverése után 1720 és 1736 között lett újjátelepítve. A német származású telepesek a Hanságról, Moson megye, vagyis a Fertő-tó környékéről jöttek. Őket Nagy Károly német-római császár telepítette be a 800-as években. A bikácsiak nem sváb származásúak, hanem egy bajor-frank törzs utódai. Ők tehát nem közvetlenül a német birodalomból jöttek.
Az 1950-es évek elején még 1200 lakosa volt Bikács településnek. Az 1970-es évektől folyamatosan sorvadás, csökkenés figyelhető meg. Ma az 500 főt sem éri el a lakosok száma, ebből 102 fő nyugdíjas korú. Voltak és vannak nagy álmok és nagy tervek, tettre kész emberek a településen, akik hisznek abban, hogy Bikács fellendülhet.
Három sikeres Európai Uniós pályázatnak köszönhetően 2005-ben nagyot fejlődött a falu. A térségben egyedülálló fejlesztések valósultak meg, ami azt is bizonyítja, hogy ez a falu tenni, fejlődni és élni akar. A négy megvalósult beruházás:
Bikács-Kistápéi út felújítása
a kiszáradt tó felújítása, tóparti sétány kialakítása
Bikács faluközpontjának, egyben főutcájának parkosítása, járda, sétány, kerékpárút és szabadtéri színpad építése.
a játszótér megépítése
A falu arculata megváltozott, átalakult. A tó, a park és a felújított útszakaszok alkalmassá teszik a települést az idegenforgalom, a turizmus számára.
Templom története
A most élő utódok talán nehezen tudják megérteni és elképzelni azt a nagy örömöt és boldogságot, amit elődeik éreztek akkor, amikor a sokévi vallásüldözés, elnyomás, oly sok küzdés, lemondás és áldozat után felépíthették templomukat, ahová akkor már örömükben és bánatukban egyaránt szabadon ki- és bejárhattak.
A régi időkben, egészen az első világháborúig az emberek igen vallásosak, istentisztelők voltak. Nemcsak vasárnap és ünnepnapkor, hanem – legalábbis az idősebbek a nyári hónapok kivételével – hétköznap is, az iskolás gyermekekkel együtt reggeli imaórára templomba jártak. A mindennapi életet, az étkezést, a fontosabb és nagyobb munkát imával kezdték és fejezték be.
1781-ben a község 104 házában 130 család és összesen 697 lélek élt, valamint a türelmi rendeletben megszabott pénzösszeg is megvolt, 1782-ben anyagyülekezetté válásához, templomépítéséhez és lelkész meghívásához kértek engedélyt. Kérelműket akkor elutasították. Második kérelmük már meghallgatásra talált és így 1784. július 5-én Balogh István főszolgabíró, Nagy István sárszentlőrinci esperes és Kiss Péter györkönyi lelkész jelenlétében kihirdették az engedélyt. Ezzel egy időben ünnepélyes keretek között helyezték el a régi és abban az évben összedőlt imaház helyére a ma is fennálló templom alapkövét. 1784-ben, hogy a nagy munkának állandó irányítója és vezetője legyen, egyhangúlag megválasztották első lelkészüket, Reiner Andrást.
1785 pünkösd hetében fogott hozzá Reiner vezetése mellett a kis, de lelkes gyülekezet minden külső támogatás nélkül templomának, lelkészlakásának, majd iskolájának építéséhez. A templomot, melynek alapját terméskövek alkotják, falai pedig téglából épültek, 9 öl hosszúságban, 6 öl szélességben és 3,5 öl magasságban a széles utca közepére, a régi imaház helyére építették. A templom építésének idején a protestáns templomok toronyépítéséhez nem adtak engedélyt, ezért a templom torony nélkül épült.
1786 húsvét utáni negyedik vasárnapján tartották első istentiszteletüket az j templomban, ünnepi beszentelésére azonban csak 1787. május 6-án került sor.
Időközben a gyülekezet igyekezett új templomát belül is szépíteni, csinosítani. Igen szép faragott szószéket, oltárt és egy 5 regiszteres orgonát építettek. Egyes családok még ezen kívül külön – külön egyénileg is igyekeztek a még szükséges felszereléseket beszerezni, kiegészíteni. Így többek között 1790-ben a szomszédos kistápéi uradalom Tóth Pál nevű gulyása egy ezüstből készült aranyozott úrvacsora kelyhet, Pámer János bikácsi származású szentiványi bérlő keresztelési edényeket és ostyatartót ajándékozott a gyülekezetnek.
1794-ben két harangot vettek, melyeket a templom mellé épített harangállványon helyeztek el. Bikács első lelkészében igen becsületes embert talált. Az ő érdeme, hogy Bikács önálló anyagyülekezetté vált. Ő rakta le a község további életének, fejlődésének és fennmaradásának alapjait. Ezért is megérdemli, hogy a gyülekezet, a község lakossága mindenkor hálával és tisztelettel emlékezzék meg róla.
Reiner nemcsak gyülekezetének gondjaival törődött, hanem ezen kívül gondos és fáradságos munkával megírta és összeállította a környék községeinek történelmét is Az ő tollából származnak a Tolna, Baranya és Somogy megyei községek átfogó és igen értékes történelmi feljegyzései is, melyekkel nagy érdemeket szerzett magának.
Reiner lelkész és gyülekezete igen jó egyetértésben és békében élt egymással. A buzgó lelkész elég korán, életének 56. évében, 1815. április 23-án elhunyt. Holttestét a bikácsi temetőben helyezték örök nyugalomba.
1815-ben Lágler István lett Reiner lelkész utóda. Az ő idejében, 1819-ben az előzően náddal fedett templomtetőt fazsindelyekkel fedték be, majd 1828-ban a már kicsinek bizonyult templomot 2,5 öllel meghosszabbították, és egy szép barokk stílusú, 32 méter magas tornyot építettek hozzá 4800 forint költséggel. Így alakult ki a gyülekezet ma már országos műemlék jellegű temploma mostani külső és belső formája, alakja. A templombelső kiképzésénél különösen a fafaragás szószék, a színesre festett karzat és a bibliai történeteket ábrázoló festmények – melyek a XIX. Század népi festészet dokumentumai, – értékesek.
1851-ben Lágler lelkész meghalt. Holtteste a bikácsi temetőben nyugszik, utóda Rau Jakab.
Ekkor cserélték ki az első harangokat, 1852-ben a nagyot, majd 1853-ban a kicsit.
1860-ban a templomtetőt és a tornyot bádoglemezzel fedték be.
1906-ban Németh József székesfehérvári mesterrel új orgonát építtettek, a régi orgona leszerelési napján töltötte be 100 esztendős gyülekezeti szolgálatát.
Háborús célok felhasználása miatt 1916. szeptember 18-án leszerelték és elvitték a templom harangjait.
- január 24-én a háborúba elvitt harangok helyére két úja harangot rendeltek a budapesti Eclesia Harangöntő Gyárból. Az év március 25-én volt a harangok ünnepi istentisztelettel egybekötött felszentelése.
1927-ben templomrenoválásra került sor.
1944 nyarán újra „háborús szolgálatra” vitték a kis harangot.
1986-ban a falu és templom születésnapján megtartott találkozó emlékére fel lett újítva a templom.
Az utolsó külső nagy felújítás egy LEADER pályázatnak köszönhető, mely 2010-ben valósult meg.